Úgy látszik nem csak nekem, hanem az Ulpiusnak  is nagyon bejöhetett a szabadszájú Agatha Raisin kalandjainak első része, mert ahhoz képest, hogy csak októberre ígérték a másodikat, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy már augusztusban megjelent. Most a harmadik részt…

 Gondoltam, ha már olvastam mindent Christie-től, újraolvasni meg nem akarok, mert mindig sajnálom rá az időt, viszont hiányzik a mindennapi A.C. a jó hangulatomhoz, akkor talán megpróbálkozom  a könyveivel idegen nyelveken, nyelvgyakorlás címszó alatt. Egyet már lenyomtam…

 Ez volt az első könyvem Kálnay Adéltól, de régóta szemeztem már a szerzővel, hiszen már a neve is olyan lányregényesen romantikus, gondoltam a könyvei is ilyenek lehetnek. A Titkok egy régi kertben nemcsak címével, hanem gyönyörű sejtelmesen zöld borítójával is…

 Bár olvastam Agatha Christie önéletírását, mégis sok újat tudtam meg Thompson művéből, amelyet végig szinte letehetetlenül szórakoztatónak találtam. A könyv  a krimi királynőjéhez méltóan rendkívül gördülékenyen, ugyanakkor gyönyörű líraisággal tárja…

süti beállítások módosítása