Tavaly nyáron olvastam Balázs Ágnes Lufi-sorozatának első részét, a bejegyzés valamiért ugyan elmaradt, de nagy hatást tett rám a történet, így rögtön be is szereztem a második részt is, az olvasása azonban egy évet váratott magára. Az első részt, a Lufi és Szamóca…

 Nagyon régóta vadászom ezt a könyvet, azóta, hogy Meg Ryan beszélt róla  A szerelem hálójában című romantikus vígjátékban. Meg ebben a filmben egy szimpatikus gyerekkönyvesbolt tulajdonost játszik, és úgy nyilatkozik Streatfeild munkásságáról, hogy egy vérbeli…

 Herriot is, mint oly sokan egy moly esemény  kapcsán került a látókörömbe. Csodálkozom, hogy eddig kimaradt az életemből, mert népszerű, ismert író, mindegyik könyve több kiadást is megért, tehát bármikor az utamba kerülhetett volna sokévi könyvmoly pályafutásom…

 Andiamo nagy ötlete volt a molyon, hogy írjunk az olvasásról, az olvasás népszerűsítéséért, hetente egy bejegyzést, 7 héten keresztül, különböző témákban. Szívesen csatlakoztam az eseményhez, mert nagyon fontosnak tartom a célt, érdekesnek a témákat, és még…

süti beállítások módosítása