Abban a kivételes szerencsében és megtiszteltetésben lehetett részem, hogy egy kedves molytársam kiadásra váró könyvét kaptam meg próbaolvasásra, mondván az én gyerekem a célközönség, olvassa el tehát a gyerek is meg az anyja, hátha okosabb lesz tőle a szerző. A regény jelenleg a Könyvmolyképző versenyében vesz részt, ahol ti is elolvashatjátok az első fejezetet. Én mindenesetre nagyon drukkolok, hiszen egy meglehetősen egyedi alkotással van dolgunk, szerintem nagyon is megérdemelné a kiadást, és nem mellesleg lenne is piaca. Mert A varjasboszorka egy igazi hamisítatlan mese, telis-tele népmesei, tündérmesei motívumokkal, és nekem, aki most olvasom Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyvét, valódi terápiás élményt jelentett. Szépen megírt, összeszedett, érett mű ez, látszik, hogy alkotója sokat tud a mesék mibenlétéről, hiszen maga is mesemondó. Ez a regény azokhoz szól, legyenek gyerekek vagy felnőttek, akik szívesen elmerülnek egy fantáziadús, kalandos történetben, művészi illusztrációkkal, kemény kötésben én is szívesen látnám a polcomon.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr473426775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása