Ez volt az utolsó Westmacott a sorban (hajaj, mi lesz most velem?), és bár nem ütött akkorát, mint az összes elolvasása után is kedvenc Távol telt tőled tavaszom, azért nagyon érdekes volt olvasni, főleg annak fényében, hogy szinte teljes egészében életrajzi ihletettségű. Laura Thompson részletesen elemezte is a könyvében, úgyhogy a sztori nem szolgált újdonságokkal emiatt sem, kíváncsi lennék azért milyen lehet előtanulmányok nélkül olvasni, akkor talán izgalmasabb, hatásosabb az élmény.

Christie kíméletlenül őszintén ír a gyermekkoráról, ifjú lányként megélt élményeiről és első házasságáról. Nem tudom, hogy fogadhatták az említettek, érintettek, főleg Archie Christie a könyvet, nem lehetett kellemes egy regény lapjain olvasni a magánélet epizódjait, még akkor is, ha ez a fikció köntösében jelenik meg. A regénynek egyébként pont a fiktív részei gyengék szerintem, érezni hol tér el Christie az igazságtól, a ténylegesen megtörtént eseményektől, és így számomra egy kicsit billeg az egész, de aki kedveli Christie-t és a Wesmacottokat, annak mindenképpen érdemes elolvasni ezt is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.