Mivel eddig nem csalódtam a Westmacott regényekben, evidens volt, hogy egy ilyen kötet is jó lesz nyaralásos olvasmánynak, így a második nyaralásomra, Mezőkövesdre a még nem olvasott kettő közül a vastagabbikat vittem magammal. Jó döntés volt, le is nyomtam pár nap alatt, még jó, hogy vittem magammal más könyvet is, de ez már egy másik bejegyzés története.

A regény nagyon jól indult, és mivel olvastam a szerző önéletrajzi könyvét, nem volt nehéz felfedezni a Christie gyerekkorára utaló momentumokat. A helyszín, a vidéki udvarház nagyon hangulatos volt, az események is úgy csörgedeztek, ahogy kellett, de aztán pár száz oldallal később arra lettem figyelmes, hogy kezdem unni a sok kavarást. Ennek ellenére csak olvastam tovább buzgón, mert azért  azt meg kell hagyni, hogy a Westmacott regényekben is megvan a krimi királynőjére oly jellemző letehetetlenségi faktor, de így a végén is az a véleményem, hogy jócskán meg lehetett volna húzni a regényt, egy feszesebb szerkezet jót tett volna neki.

Ez a kötet véleményem szerint ismét a gyengébbekből való tehát, a vége felé határozottan melodramatikus, ami nem nagyon volt ínyemre. Ettől függetlenül továbbra is fenntartom, hogy bármikor szívesen olvasnék Westmacottot, de sajnos már csak egy maradt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.