Ez a novelláskötet kimaradt a gyűjteményemből (2001-ben adta ki a Magyar Könyvklub, én akkor a férjhezmenéssel voltam elfoglalva, csak ez lehet a magyarázat:-), így kölcsönkönyvként olvastam, de hosszú távon jó lenne megszerezni, mert nagyon tetszett. Főként Agatha Christie korai írásait találhatjuk a kötetben, annak idején folyóiratokban jelentek meg. A szerző sokszínűségét mutatják a különböző novellák, a legtöbbje nem bűnügyi történet, inkább romantikus, misztikus, lélektani.

Aki Agatha Christie-t csak mint krimiszerzőt értékeli, az félre is dobhatja ezen a ponton a kötetet, én azonban pár Westmacott olvasás után azt mondom, a krimi királynőjeként tisztelt szerző nagyon színes egyéniség volt, tisztelem őt mint személyiséget, tehát nekem az ő nevével bármit el lehet adni. A kötet egyébként vékonyka, a történetek rövidek, könnyen olvashatók, akár strandon is remek olvasmány szerintem. Nekem különösen tetszettek   a kísérő jegyzeteket író Tony Medawar rövidke, de annál informatívabb hozzáfűzései, minden novellához jár ugyanis egy utószó, amelyben egy-két érdekes dolgot tudhatunk meg a mű keletkezéséről, vagy éppen Christie-ről.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr653059548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása