Habár nem én vagyok a célközönség, azért éltem a lehetőséggel, hogy Andrew Lane sorozatának második kötetét is elolvashatom, a sorozatoknak különben sem tudok ellenállni, különösen, ha az első rész jól eltalált. Persze nem titkolt szándékom az is az ilyen jellegű kötetek gyűjtése során, hogy talán majd pár év múlva a lányom is szívesen olvassa őket. Bár az Ifjú Sherlock kalandjai inkább fiús jellegűek, de azt hiszem egy megfelelően nyitott, vagány fiatal hölgy is meglehetős élvezetet talál bennük.

A második kötet az első által megkezdett vonalon halad, izgalmas, fordulatos, tele akcióval. Itt már még jobban látszik, hogy a szerző nagyon tudatosan szeretné bemutatni Holmes ifjúságának azon mozzanatait, amelyek későbbi jelleme fejlődése szempontjából fontosak. Ezt az utószóban meg is magyarázza, így annak is érthető, aki esetleg nem annyira járatos a nagy detektív világában, mint jómagam is. 

Romantikus lelkületűek is megkapják a maguk adagját, ahogy Sherlock és Virginia kapcsolatát figyelhetik, én mondjuk ezt egy kicsit még jobban kidomborítottam volna az akció rovására, de ez az én egyéni ízlésem. 

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr773003378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása