Úgy voltam ezzel a könyvvel is, mint a Kis kiruccanással, hogy rendben, szerzett egy kellemes délutánt, jó volt olvasni, de nem tudott semmi többet, magammal vihetőt adni. Pedig mára már megszoktam, megszerettem Gavalda stílusát, szívesen olvasom a vége-hossza nincs párbeszédeit,…

 Behavaztunk így decemberre, mondhatni minnesotai az időjárás, úgyhogy kézenfekvő volt, hogy a molyon meghirdetett Karácsonyváró könyvolvasást Hannah ezen esetével kezdem. Jó, egyébként is lassan sorra került volna, főleg, hogy már megjelent az új rész is, de egy kicsit…

 Már a címe is olyan, mint egy régi magyar filmnek Kabossal és Turay Idával, szóval mindenképpen nekem valónak tűnt. A molyon fedeztem fel Babits e rövidke művét, és a tartalom meg az ajánló alapján kíváncsi voltam a nagy költő tud-e Lucy M. Montgomery-féle atmoszférát…

 Az előző résszel ellentétben most pont azt kaptam, amit vártam, kedves, mókás, sokszor megható történetek a családról, elsősorban a gyerekekről, igazi Váratlan utazás hangulatba ringattam magam. Azért is tetszett, mert Anne gyermekeiben felismerni véltem az enyémet, összeszorult a szívem, ha…

süti beállítások módosítása