És ismét itt van Anne, gondolom már senki nem lepődik meg ezen. Ez a rész szenzációs volt, pedig az elején féltem, hogy biztos uncsi lesz az egyetemi élet Avonlea-hez képest, de az évszakok Kingsportban is gyönyörűen váltakoztak, na meg persze a szünetekben újra gyönyörködhettünk a vidéki tájban is. Aztán meg ott volt Patty háza meg Phil, megannyi szerelmi történet, és habár a filmből tudtam, hogy ki nyeri el Anne szívét, azért egy kissé idegeskedtem ezen a bohó leányzón, hogy nem látja meg, ami az orra előtt van. A végén azért megkaptam az ezirányú katarzisomat is, nem is bírtam volna ki a következő részig. Viszont egyre jobban érzem, hogy a legjobb lenne együltő helyemben befalni az összes kötetet, bár az is igaz, hogy így kicsit lassabban csöpögtetve, mindig van, ami felvidítson és fényt hozzon az életembe. Egyébként ezt a részt a másik változatban sikerült kivennem a könyvtárból. Ez jelent meg először és sokaknak kedvenc, nekem viszont továbbra is szimpatikusabb a zöld kiadás, habár a regény élvezeti értékéből azért nem vont le ez sem semmit. Igazándiból nem tudom hová tenni Rényi Krisztina illusztrációit: vannak szépen kidolgozott korhű részletek a rajzain, de összességében nekem eléggé iskoláslányos. A zöld kiadás viszont a tapétaminta és a vastag sárgásabb lapok miatt kedvenc, és ebben belül nincsenek illusztrációk, csak a kép a címlapon, ami viszont szintén Rényi Krisztina munkája. Azért arra kíváncsi lennék, hogy mondjuk Szegedi Katalin mit tudna kihozni a témából.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr962317417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása