Már már azt hittem, hogy teljesen Montgomery bűvkörébe kerültem, és az olvasmánylistám az idők végezetéig egy síma, egy fordított alapon szerveződik majd, amikor is minden egyéb olvasmány után kell következzen egy Montgomery. Ez csak azért lett volna kínos, mert egy idő után kivégeztem volna az életművet, és mivel nem nagyon szeretek újraolvasni, még a legkedvecebbeket sem, ezért csak ültem volna nagy bánatomban... Az életmű kivégzése továbbra is terv, de letettem a rózsaszín szemüveget, és látom már, hogy Montgomery sem tökéletes, ami egyrészt megnyugtató, másrészt meg félelmet keltő, mert most nem úgy fogok nekiállni minden egyes könyvének, hogy maga lesz a földi paradicsom, hanem ott lesz a kétely, hogy mi van, ha csak ezen kötet színvonalát éri el. Na, nem mondom, hogy nehéz olvasmány volt, vagy kellemetlen, de én nem erre számítok, ha Montgomeryt akarok olvasni, nekem ez túl komor volt, vadromantikus, olyan mint amikor Jane Austent akrsz olvasni, és helyette kapsz egy Thomas Hardyt netán Dickenst. Hiányzott a könnyedség, amit úgy értékelek a szerzőben, ami igazán élménnyé tesz egy Montgomery történetet.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr362245632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása