Ahogy a lovardában olvastam a könyvet, öreg fák árnyékos lombja alatt, a szemközti réten libák gágogtak,  és én úgy éreztem Avonlea lehetne itt is, ha nagyon akarom. Mert Avonlea igaziból nem a gyönyörű természeti leírások miatt, vagy a rózsabimbós porcelánkészletek miatt tetszik (persze ezek is szervesen hozzátartoznak a lényegéhez), hanem az igazi békebeli emberi kapcsolatok miatt: a nyugalom szigete, de egy olyan békés világ, ahol soha nem unatkozik az ember, mindig vannak megoldandó problémák, szerelmesek cívódásai, gyereknevelés és házassági gondok, és Montgomery könnyű tolla mindent elsimít. Az ember hol elandalodik, hol fölnevet, de minden esetben boldog megelégedéssel tölti el a tökéletes végkifejlet. Habár néha olyan érzésem volt, hogy a történetek egy kaptafára íródtak, mégsem volt egy pillanatig sem unalmas, és úgy érzem évek hosszú során át tudnám olvasni az újabb és újabb kedves epizódokat Avonlea történetéből.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr282215186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása