Bár imádom a Váratlan utazást, valahogy eddig nem volt szerencsém LMM-hez, pedig mindig is sejtettem, hogy ő az én szerzőm. A kék kastéllyal kezdtem, mert mindenki méltatta, és most már biztos vagyok benne, hogy minden művét el fogom olvasni (hamarosan az Avonlea-i krónikákkal folytatom, ott várakozik már az éjjeliszekrényemen mind a két része).

Ahogy előző olvasmányomnál is írtam, számomra nagyon fontos a boldog vég, egy olyan befejezés, ahol mindenki azt kapja, amit megérdemel, a jók megjutalmazódnak, a rosszakat megbüntetik. Még akkor is, ha sokaknak ez sziruposnak tűnhet, számomra így kerek a világ. Montgomery, azt hiszem, mestere ennek a műfajnak, minden sorából érződik az élet szeretete, az igazságosság. Jane Austen regényeinek a végén érzek hasonló megelégedettséget, de Montgomery stílusa egyszerűbb (a szó legnemesebb értelmében), ugyanakkor tele van humorral, költői tájleírásokkal, remek figurákkal, életteli szereplőkkel. Tipikusan olyan regény ez, ami 9-től 99 éves korig szerintem minden nőt el tud bűvölni, nekem és anyukámnak, aki szintén pár nap alatt elolvasta, nagyon tetszett,  a gyereknek meg már csak pár évet kell várnia, hogy őt is beszippanthassa LMM világa.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.