meseanyu 2010.04.19. 09:14

Tom Sharpe: Wilt

 Jól éreztem, hogy most jó időszak következik, nekem való olvasmányok várnak rám: ez volt most a harmadik könyv egyhuzamban, amelyik határozottan tetszett. Rég rötyögtem ennyit, mint Wilt kalandjainak olvasása közben, már a férjem is szóvá tette, és neki is csak azt tudtam mondani, hogy egyszerűen nem tudom, mi ennyire mulatságos a sztoriban, mindenesetre könnyezve röhögök, ami valljuk be, nem sűrűn fordul elő velem. Arra külön büszke vagyok, hogy teljesen önerőből fedeztem fel a könyvet, nem hallottam, nem olvastam róla előtte, nem ajánlotta senki. Most így utólag nagyon furcsállom ezt egyébként, hiszen Tom Sharpe úgy tűnik nagyon népszerű és ismert nevettető, ráadásul még nálunk is megjelent már pár könyve a Wilt előtt is, sőt film is készült ezen opuszból. Egyébként végig azon járt az eszem, hogy milyen filmszerű az egész, mennyire jó vígjátékot lehetne belőle forgatni. Persze kell egyfajta gyomor hozzá (amiről nem is tudtam, hogy nekem van:-), mert Sharpe igazi szatírikus, társadalombíráló feketehumort művel, de engem abszolút megggyőzött, úgyhogy jöhet a folytatás is.

A bejegyzés trackback címe:

https://jokonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr591933432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

parfümblog · http://parfum.blog.hu 2010.07.29. 08:23:41

Ha ez tetszett, akkor olvasd el feltétlenül az Éretten éretlen, és a Kertész a vártán könyveket Sharpe-tól...őrült jók, sokkal jobb könyvek, mint a Wilt vagy a Wilt Alternatív lesz:) Imádom Sharpe-ot!:)

meseanyu · http://jokonyvek.blog.hu 2010.07.29. 13:10:01

@parfümblog: Tervben vannak, csak sajnos nem sikerült még beszerezni...
süti beállítások módosítása